A DÖNTÉS
Eldőlt, mert eldöntöttem,
kidőlt, mert kidöntöttük.
Felhő borult föléjük,
ragyogó égre néztem !
Gyilkoltunk, daraboltunk,
hárman is belehaltak…
Bimbózó, könnyes ágak!
Fű vette át fájdalmuk!
Gyökerük sajgó titkát
őrzi még csonka törzsük.
Arra járt tekintetünk:
tisztább e kerti világ.
Nem teremtek eleget?
Más élők is támadták?
Évtizedek vad harcát
épp ma pecsételtük meg?
Eldőlt, tompán lezuhant
mind, száz részre osztódott…
Forró fűrész sóhajtott:
Véget ért a nagy kaland!
Nincsenek. A hiányuk
fájni fog egy kicsit még,
mikor más almája szép,
ha néha kosárba jut.
Eldőlt, rég eldöntöttem,
Kidőltek, mint reméltük…
Új télen vesztőhelyük,
a kazán nyarat terem !
+++
JÖVENDŐNK ASZTALA
Ma úgy lőtte rám nyilait a nap,
hogy minden sejtem megadta magát.
A sok göröngy nagy, sima háttá vált,
asztallá, melyen égitest harap.
Forró a gép, talán örül, hogy áll.
„Ez jó mulatság, férfi munka volt!”
Öröm, fáradtság végül közbeszólt.
Sivárrá, de új remény lett a táj.
Kis barackfák közt pörgött a kapa,
és integettek szirmos ágaik,
hogy hosszúra nyúlt télnek nedveit,
gyümölccsé varázsolja nyár szava.
Ha lesz sok fény, simítva lombjaik,
ha nem hull jég szürke felhők mögül,
apró lények raja rájuk nem ül,
csak méhcsaládok szívják kelyheit.
Gyümölcshozásig sokszor kél a nap
vörös égboltnak széles kapuján.
Eltűnődve víg, sárga vigyorán
termő erőt hány ág virága kap?
S ha kis palánta lendül ég felé,
karcsú szárát nem zúzza szét a szél?
A nap tüzétől lesz-e torz levél? –
bújik sok kérdés kételyek mögé.
Nincs kétkedőbb gazdaszemléletnél,
míg asztalra kerül az élelem,
és nincs ború és nincs már félelem:
éltet a kert, ha ő is rendben él !