féltem magam
de kifordítom a tenyerem
és az arcod már két kezemben
símogatom, és ujjaimmal becézem
picit könnyes lesz, de ezzel én nem érem be
leeresztem két kezem, megfogom két kicsi kezed, mint finom keszkenőt
puha kezek szorítanak, arc, az arccal szemben marad
most kéz a kézben szemtől szemben
íriszedben látom, hogy mit érek a szívedben
a pillantás, és a kéz "fogás"
ma épp ez a szerenád, mit kezem, és szemem ad Neked
húzni kezd, kis kezed, lecsukódnak a szemek
szorítanak a kezek
és a két arc összeforr, és édes csókban
egyesül…
3 hozzászólás
Játék a kezekkel a szerelemben egyesülve, csodaszép!
Szeretettel: Rozália
Úgy bontottad ki "az érzést", mint ahogy drága, törékeny, szép ajándékot szokták.
Legszebb szerenád a tiéd! 🙂
Tetszenek a kuszának tűnő ismétlések, jól tükrözi a "lélek" állapotát és kell a versvégi kiteljesedéshez.
Mindent összevetve,…..köszönöm neked , drága Dénes! 🙂
Csodálatos!
Szívből gratulálok!:)