Mit lelkiismerete súg,
s mibe megszakad a szív-hús,
s mibe megbomlik az elme,
ha nincs, ki boldogan ölel meg…
Ki érti meg…?
Ki érti meg…?
a halk sóhajokat, melyek
maradnak, mint sebhelyek,
ha elmúlik a boldogság,
fáj, izzik és éget csupán…
Ki érti meg…?
Ki érti meg…?
Milyen is szív nélkül élni,
s ha még megvan, mindig félni,
"mi lesz majd ha elveszítem,
s magam keresztre feszítem…"
Ki érti meg…
3 hozzászólás
Amikor valaki hasonló helyzetbe kerül, akár jó, akár rossz, akkor tudja csak igazán megérteni a másik ember, hogy korábban mit érezhettünk.
Addig nem is tudják elképzelni, illetve nem is nagyon akarják. Sajna már többször tapasztaltam, mostanság is!
Szép vers!
Gratula!
Megértettük. Talán… :))))
Ez egy remek gondolat, tetszett a felvetése. A megoldás korrekt, a szakasz keretei szépen fokozzák a mondanivalót.
aLéb