Éltem, ha keserves véget ér egyszer,
mert felmondja szolgálatát a vegyszer,
ki nem hagy magára kicsit és nagyot?
Ki oszt tollával aranyló szívmagot?
Ki hempereg meg hű szerelemben,
mint a falu kutyája dögtemetőben?
Ki tartja karjában félig aléltan
mámoros szerelmét, ha vér kan?
Ki bámul hittel a csillagos égre,
éltemnek, ha kín-keserves vége?
Ki szeli fel kétségek közt suhanva,
finom lelkét, minden sötét kanyarba?
Ki merít égi kútból Világ bajára gyógyírt;
holdkóros hajnalon, halál, ha gyógyít?
9 hozzászólás
Szia Ildikó! Sajnos jönnek majd mások! 🙂 Az ember hajlamos azt hinni, hogy ha ő megszűnik, a világ is megszűnik vele. DE most Radnóti soraival mondom: "ring a gyümölcs, lehull, ha megérik, elnyugtat majd a mély, emlékkel teli föld. DE haragod füstje szálljon még az égre, s az égre írj, ha minden összetört!" 🙂 Szeretettel. én
pardon! "égig" 🙂
Drága Bödön!
Tudod mit tettél, idén ősszel?
Megválaszoltad a költői kérdésemet!
De milyen szépen!
Szeretettel:
Ildikó
Draga Ildiko!
Nem eloszor olvasom ezt a melyrol jovo gondolataidat.
Kedvencem lett!
Szeretettel gratulalok. Ica
Nagyon örülök drága Icám!
Szeretettel ölellek:
Ildikó
Kedves Ildikó!
A versed nagyon tetszik, a Világot pedig mi magunk gyógyítjuk meg.
🙂
Szeretettel: Szabolcs
Köszönöm Szabolcs!
De mi lesz, ha már nem leszünk?
Na jó, tudom!
Szeretettel láttalak:
Ildikó
Sok megválaszolatlan kérdés kedves Ildi !
De a remény hal meg utoljára.
Tetszett!
Szeretettel olvastalak: Zsu
Igen, kedves Zsu, a remény!
Per pill. örülnék ha magamon tudnék segíteni!
Szeretettel:
Ildikó