Kicsiny táncosnő

Kicsiny táncosnő,
Mondd, te sosem fáradsz?
Füledben sosem hallok
el az élet melódiája?

Pihenésre sose
hajlanak kecses karjaid?
S nem esnek össze ki-
merülten lábaid?

Ahogy selyem- cipős
pici lábad dobban,
Az ódon színpad úgy
koppan.

S te táncolsz,
Táncolsz éjjel, nappal!
Táncolsz, mert ez mint szerető
csókja vigasztal.

A közönség pedig
ámulva lesi pergő tested,
Ahogy a bársony- székek közé
bámulatot festesz.

De mi lesz kicsiny
táncosnő, ha a darabnak
vége, varázs, ámulat elmúl?
S te emlék leszel, a függöny lehull?

Akkor te megállásra
készteted táncoló lábaid,
S remegve nézed, a szín-
ház üres sorait.

Mert nem tart örökké,
Ennek is vége,
S muszáj lesz elrejtőznöd
a függöny rejtekébe!

S mi lesz ha egyszer
majd az üres székeknek fogsz táncolni?
Hogy senki nem fog tapsolva
rád várni?

De te csak táncolsz,
Táncolsz, nem félsz semmitől!
Kicsiny táncosnő…
Mi lesz ha egyszer kitáncolod magad az életből?