ami késő délután átszeli a levegőt
millió porszem létet, ígér, szép ez a "miért"..
Olyan múlt.. és jelen valahogy ilyenkor egybemegy
szívemben örök emlékek gyulladnak meg
emlékezem, és kicsit fáj
de tudom nem fog magamra hagyni a magány
bámulom a sugarakat, hiszem ez a délután sem fonnyad
ezer gondolat ami friss, testet ölt, képzem a magányt
de a hangulat…az varázslatos
most mit higgyek?
Azt hiszem épp semmit, de a lét és a tér, az bebalzsamoz
csak akkor is Tehozzád, térek meg
Most
és Mindörökké
6 hozzászólás
Igazi költő, akit a délutáni fénysugár ilyen szép gondolatokra sarkall.
Rozália
Mit higyj…ez mindig olyan nehéz kérdés……furcsa..néha nekem is fáj a fény…
Azokban a fényrudakban, amikben millió parányi szemcse kavarog, én is magányt érzek…
Érdekes hangulatú, jó vers
gratulálok: András
Dinipa! az a fénysugár…
Mi emléket gyújt…mely "Kicsit fáj"
De szíved hozzá "Mindörökké" visszajár.
Versedben egy varázslatos késő délután…:)
Kedves dinipapa!
Remek vers megírására ihletett a délutáni napsugár! Úgy érzem, a millió porszem mi magunk vagyunk…
Üdv: Borostyán
Nagyon szép vers, megfogott…
Gratulálok!
Gyömbér