Kifelé jöttem az édenből, s láttam,
hogy nem vár ránk más csak küzdelem, harc,
utak sem voltak még, s amerre jártam,
mindvégig ámulva, csodák közt jártan
nézett életre kelt millió arc.
Az emberi élet így rövid, s kemény,
de szenvedni, szeretni nagyon tudunk,
jutalmául szerelem és szenvedély,
tűz fölött, víz között parány remény,
hogy egyszer még így is célba jutunk.
Utak támadnak majd amerre lépünk,
énekünk száll, Olymposzon helyünk,
s így egymás szemében oly tájra érünk,
hová míg ember él mindig elérünk,
s az élet szabadság, nem börtönünk.
Kifelé jöttem az édenből, s láttam,
hogy nem vagyok egyedül, jöttél velem,
amikor láttam e csodát s megálltam,
megálltál mellettem, régóta vártam
már azt az érzést… egy vagy velem…
2 hozzászólás
"egy vagy velem" ehhez nem is kell éden! Elmélkedtem e formán én is!
szeretettel-panka
Nagyon megfogott, jó téma, jó vers, és a befejezést nagyon eltaláltad. 🙂
Remek.
pipacs