Foszlik a nyűtt idő, kőhideg bálteremben
pár eltáncolt ócska cipő, őriz egy keringőt,
lassú tangót, rózsa illatot, igaz szerelmet.
Könnyek gyöngye kopog, nem nyílik ajtó,
két kezem merev, fehér alabástrom.
Nem vigyáz rám anyám, nincs gardedám,
hisz nincs is vasárnap, nem is volt talán.
Színe sincs már emlékeimnek, fehér-fekete
moziban ülök, bár ez a nap sem különb
a többinél, kijózanít a halálos csönd.
Kijózanit a csönd
By oroszlán
10 hozzászólás
Kedves Ica, nagyon szép verset írtál, szeretettel ölellek érte! Kati
Köszönöm kedves Kati, hogy itt jártál.
Örömmel láttalak: Ica
Nagyon szép vers! Gratulálok!
Kedves Magdi köszönöm a gratulációdat!
Örülök, hogy meglátogattál.
Szeretettel gondolok rád: Ica
Drága Ica!
Néha kell a csönd, hogy kijózanítson bennünket, de ez inkább a magány csöndje, amiről te írsz. Így viszont, már nyomasztó… Szépséges verseden is átizzik a fájdalom.
Nagyon tetszik ez a műved (is).
Szeretettel!
Ida
Drága Idám!
Valóban kell a csönd, hogy tudjunk emlékezni a múltra, akár szép, akár jó vagy rossz volt.
Szeretettel ölellek: Ica
Mint súlyos kődarabok, amelyek a fekete vízbe csobbannak! Így hat rám ez a vers. Felidéz fájó emlékeket: az egykor-volt ugyanúgy tud kísérteni zongorán, hegedűn. Gondolom mindenkiben más-más asszociációkat kelt ez a vers. De hát a versnek ez a célja, így szép, így jó. Szeretettel: én
Kedves Laci!
Ami szép volt, ami elmúlt az fáj.
Üdvözöllek szeretettel: Ica
Kedves Ica!
Egy újabb szomorúság-gyöngyszem a tolladból… Fázós, hideg, kopogós emlékek fekete-fehérben. Magam előtt látom a báltermet, az eltáncolt cipőt, a magányt.
Szeretettel gratulálok: Klári
Kedves Klári!
Mindig öröm nekem, ha olvasod a verseimet. Köszönöm a gratulációdat, nagyon jól esett.
Szeretettel: Ica