Pilis buja rengetege
vadászatra ébred.
Gyülekeznek vadonában
mindenféle népek.
Mátyás király, s kísérete
átrobog a réten.
Úgy rohannak, mint a király,
zord felhők az égen.
Hajtók verik fel a csendet,
az erdőnek mélyén.
Kopók, vizslák, vadászebek
a pórázok végén.
Fut a róka, a vaddisznó,
őz is és a szarvas.
Szól a kürt és vágtat a mén,
most a zaj hatalmas!
A királynak nemes sólyma
felröppen kezéről.
Átlátván a vadászmezőt
letekint az égből.
Most a húrok megfeszülnek,
nyílvesszők sziszegnek.
Nagy számban a vadak közül
íj által elvesznek.
A vadaspark állománya
ontja a gyümölcsét.
Dicsőítve királyunkat,
a vadászat hősét.
Vaddisznóknak és őzeknek
se szeri se száma,
nyúl és szarvas, fácán,
vadkan terítéken mára.
Mennyi, mennyi friss vadétel
készül vacsorára.
S vendégsereg gyülekezik
e nagy lakomára.
Éhen senki nem megy haza,
de szomjazó sem lesz.
Milyen csodás napja virradt
e nagy rengetegnek.
2 hozzászólás
Nagyon tetszik. Az külön szépsége, hogy ha a verseidet olvasom, klasszikus hangra lelek bennük.
Köszönöm, kedves Andrea!
Örülök, hogy van igény a klasszikus hangvételre! Pedig már az utóbbi évtizedekben, úgy nézett ki hogy jóformán senki sem vállalja fel. Úgy érzem, a magyar nyelvvel és néplélekkel mégis ez harmonizál legszebben.
Üdv.: Alberth