Csendben elnyújtózva
alszik
a kiscica.
Hosszasan pihenve
a szemét
kinyitja.
Nyújtóztatja lábát,
meggörbíti
a hátát.
Nyalogatja szőrét,
mancsával
mosakszik.
Tiszta a kiscica
szőre
fényesre nyalva.
Gazdája simogatja,
cserébe
dorombol.
Játszik, ugrándozik,
utána
jóllakik.
Tejecske a tálban,
cica
eledele.
Ilyen az élete,
amíg
felnő.
Aztán egerészik
lesi a
lyukat,
nemsokára
megfogja
az egeret.
Büszkén hazaviszi,
játszadozik
vele.
Ilyen az élet,
a macskának
játék,
míg a kisegérnek
tragédia:
szomorújáték.
4 hozzászólás
Szia!
Kedves vers a kiscicáról. Én is láttam már halálra rémült egeret, amint a cica játszik vele. Bevallom, megmentettem.
Szeretettel: Rozália
Kedves Kata!
Szép kis verset írtál a kis cicádról, amely épp olyan szép lehet, mint a versed.
Üdv.: Túri I.
Szia!
Megmosolyogtatott – bár a vége nem annyira… Dehát… 🙂
Tetszett!
Kini
Mindnyájatoknak köszönöm, hogy meglátogattatok.
Bizony, sok kisegérnek ez a sorsa, hogy a kiscica játsszon vele, hiába sajnáljuk őt is.
Imre, köszönöm a szép szavakat.
Eszterkém, te pedig úgy tettél, mint egyszer a kisunokám, amikor meglátta, hogy egeret hozott haza a cica. Elvette tőle (nem volt könnyű), és megmentette. De úgy, hogy szegény beszorult a legkisebb, pici kamránkba, ahol lyukat fúrt és a szomszédba menekült…
Mindnyájatoknak köszönöm az észrevételeket.
Szeretettel: Kata