Klothó, Lakhésis, Antroposz

Kajánul kikacag a jól ismert trió,
hidd el, magához ránt a gravitáció.
A boldogságod kulcsa? Három fogalom…
Szerelem, gazdagság vagy netán hatalom?
Melyik kell neked? Válassz, gyarló halandó!
Tedd fel rá életed – hisz úgyis múlandó…

Elregélek most nektek egy történetet,
új formába öntöm a régi éneket.

Élt egykor, élt régen Trója városában
Priamosz király egy díszes palotában.
Felesége, Hekuba, egy álmot látott,
s miről szólt az álom? Mindjárt megtudjátok.
Jóslatnak bizonyult, s a királyi jósok
– volt belőlük elég, akadt bizony jó sok –
megfejtették hamar, kiötlötték gyorsan,
az álom ezt jelenti, ezt hát valóban:
A királynénak fia születik majdan,
s fáklyaként felgyújtja, miként az álomban,
Trója szép városát, elpusztul Ilion;
szörnyű! Inkább Zeusz villáma csapkodjon!

A fiúcskát tehát, alighogy született,
a zord hegyekbe vitték, s hogy sorsa mi lett?
Egy medve megóvta törékeny életét,
és pásztor nevelte aztán, mint gyermekét.

Egy nap istennők álltak a fiú elé:
Héra, Aphrodité és Pallasz Athéné.
„Ki a legszebb közöttünk, mondd meg hitedre,
sorsunkat tesszük most halandó kezedbe.
A Legszebbnek nyújtsd át ezt az aranyalmát,
én cserébe adnám Ázsia uralmát!”
„Én győztes hadakat adok, vezér leszel,
kinccsel telt városokat sorra beveszel!”
„Ha engem választasz, ó Párisz, kedvesem,
tiéd az olymposi boldog szerelem,
Szép Helénát adom, a legszebb földi nőt!
Ha engem választasz, máris megkapod őt…!”
Hatalmat Héra, kincset kínált Athéné;
– oly szépen-szelíden szólott Aphrodité,
Párisz az aranyalmát néki nyújtotta,
Iliont – megjósoltatott! – felgyújtotta.

Tíz éven át folyt eme szörnyű háború,
ennek története, jaj hosszú s szomorú.
De ami nekünk az egészből tanulság:
ne válaszd, miként Párisz, másnak asszonyát –
kinevet téged is a jól ismert trió,
földre ránt kegyetlen a gravitáció…