kőbe zárva

csillag volt egyszer
az éjszakában,
szerelmes lett
egy zsenge ágba,
tavaszi lombba,
sok virágba,
folyóba hullott,
kőbe zárva.
folyóban kavics,
csendet megtalálva,
ki nem mondott szó,
kőbe zárva.
csillaghullás tépte,
sötét bársony éjből,
égő ragyogásból,
tiszta szenvedélyből.
szétmállik az éjjel,
az árnyakkal felkel,
parázslik, és kigyúl,
tétován a reggel.
felolvad a múlt,
emlékek haván,
felfénylik még egyszer,
a kőbe zárt magány.
ébred az érzés
izzóan keleten,
folyóba hullt csillag,
kőbe zárt szerelem.
halk, és észrevétlen,
pisztráng csillanás,
volt a vallomás.
szeretlek téged,
mondta az ágnak,
örökké várlak,
csak nézlek,
és nem is sejted,
hogy magamban őrzöm
a virágzó csended.
felhők rohannak,
ott fenn a felszínen,
borúsak és fénylők,
át az életen.
folyóban a kavics,
csended megtalálva,
én ott várok rád,
örökre kőbe zárva.