Köd szitál a hajnali tájra,
korláton reszket egy madárka,
sárga fény szűrődik át a ködön,
és megül a hideg utcakövön.
Kihalt sétány, sötétek a lámpák,
a Tél, ma szürkében mutatja arcát,
fáznak a fák, lombjuk elveszett,
ágaik hullatnak nagy vízcseppeket.
Valaki, más is e korai órán sétál,
lassú léptekkel, halk nesszel jár,
fázósan összefogja magán a kabátot,
így folytatja az ágyból hozott álmot.
1 hozzászólás
Kedves István!
Bár hűvös, fázós időről írsz, mégis meghitt és kellemes hangulatot árasztanak soraid, talán a választékos szavak, vagy a dallama, esetleg mindkettő árasztja ezt az érzést. “a Tél, ma szürkében mutatja arcát,” Nálam itt a “ma” szón van a hangsúly, vagyis átmeneti állapot. Előzőleg ragyogó napsütés volt és lehet, hogy holnap is az lesz. “fázósan összefogja magán a kabátot”. Nem jó fázni, de ha van rajtunk kabát és összefogjuk azt, akkor máris jobb a hőérzetünk.
Szeretettel: Rita 🙂