Ködbe veszve

Sűrűn szitál a köd, elvarázsolt a táj,
a függönyt félrehúzom – odaát mi fáj?
Gomolyog a pára, a legelőn juhnyáj,
bundájába bújva megy a juhászbojtár,
élükön iázva baktat egy bölcs szamár,
a puli is ott kószál, de ő csak kontár.
A háttérben sejlik egy régi-régi vár,
előtte haptákban áll egy öreg lakáj.
Megigézve nézem, mily elragadó táj,
a ködös útvesztőben oda lett a nyár.
Pár nap múlva decembert mutat a naptár,
köd-gomoly képekben kopogtat a halál.