Csend honol a puszta partokon,
s zeng az idő végtelen árja,
mit a messzeség egyre csak von
meredélyek karjába zárva.
Hol remények gyúlnak fel titkon
ábrándok reményült vágyain
sejlő távolok hangját hallom,
hontalan szállni tűnt árnyain
a rendíthetetlen időnek.
Szelíd szava szilárdult márvány,
mire már messzesége mered
múltjai ködének lábnyomán.