Tudnod kell, dühömbe halok!
Elalél testem, szétpattan a lelkem,
Gyötörve kínzol szerelmem!
Megölsz, pusztulok melletted,
Mire tetted fel az életed?
Gyászolnod kell majd örökké,
Te tettél üres, halott kővé!
Felviszlek őrjítő magasságokba,
Hogy porba hulljak utána.
Megégve, sebezve, gyűrötten,
Új reményeket vesztetten.
Mókuskerék le-föl, s föl-le,
Nincs kiszállás, nincs vége.
Ölelsz, csókod mégsem érzem,
Szép szemed hiába nézem.
Távlatokat nyit egy-egy szavad,
De csak azért, hogy bezárd magad.
Miért nem dönthetem le falaid,
Kinek tartogatod dalait?
9 hozzászólás
Elég sok ellenérzést kiváltó ez a szerelem, a meg-nem-értettség sugárzik belőle, ezt érezni. A rímeken én még csiszolnék a helyedben.
Hanga
köszönöm Hanga. ezt csak úgy feltettem, ez sem mai darab….. ráadásul évek óta nem foglalkozom verssel 😀
Berill, hisz tudod, a szerelem örök :-))
Nem szeretem csak azt leírni, – mert egyszerűbb -, hogy tetszik. Pedig most, ez ide illenék. Ugyanis mind tartama-mondanivalója nekem tetszik. Ugyanis Te tudod, mit érzel ebben a helyzetedben. Versed formája, s még a rímjei is igazán jók. Igaz, a szótagokat nem számoltam. Bár sok ilyen minőségű verset lehetne itt, a Napvilágnál olvasni.
Én a legjobb értékkel minősítem.
Szia Berill!
Engem az utolsó versszak fogott meg leginkább, de összességében nagyon megkapó a mű. Régi vers?! Ahhoz képest, hogy a te szakterületed főleg a próza, kitűnőre sikeredett! Grat!
Üdvözletem
fanofgd! köszönöm szépen!
neked is Kata!
tényleg régi. olyan 10 évvel ezelőtti….
még lehet teszek fel párat, bár tudom,h. a prózánál maradok!!!
Elááájulok, elalélok………….hogy Te még ezt is tudod?! Fantasztikus!
L
Kár,hogy évek óta nem foglalkozol verssel….szívesen olvasnék még ilyesmiket.. 🙂
ne ostromold. szépen írsz.
üdv: dóri