Novemberben, mikor a városon
féltérdre ereszkednek a szürkék,
a kedély lesunyt fejjel eloson
s a háztetőkön kuporog az ég,
magasra nyúlik a költők keze,
s elcsípik nekünk a szökő Napot,
hogy a temetőjáró fekete
kendők és frissen porolt kalapok
kifényesedjenek, mint a reggel
vagy az eső verte esti utcák,
és átmossák lelkünket a verssel,
hogy bennünk a telet újraírják.
3 hozzászólás
Szia Netelka! 🙂
A szívemből szóltál, én is épp ezen gondolkodtam a napokban.
"Magasra nyúlik a költők keze" – és mélyre is.
Nagyon tetszik a versed, köszönöm, hogy olvashattam. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin, köszönöm 🙂
Kedves Netelka,
Nagyon jó…csodás…háztetőkön kuporog az ég….magasra nyúlik a költők keze…igazán szépen sikerült átadni …
Köszönöm, hogy olvashattam.
Szeretettel:Rita