Már látom a jövőt, ami nincs,
A semmibe révedek megint.
Bár előre nézek, rám törnek: érzelmek,
Előttem áll a múlt, a fájdalom, a temérdek.
Már látom a jövőt, érzem a felelőséget,
Titkon még remény az élet.
A semmitől valamit kérek.
Ilyen a fáradt, meggyötört lélek.
Csak adni és adni.
Lyukas kosárba örömöt rakni.
A széthullott lelket, porból összerakni.
Hulló könnyekből, kősziklát faragni!
Már látom a jövőt, a múltból feltörőt.
Könnyekből, porból építem, a régi büszke nőt.
A gyermeket, az anyát, a szeretőt.
A gondoskodót, a nevetőt.
Istenem, adj erőt, hogy vállaljam a jövőt.
Ne dühből döngessem a felhőt,
Ne lássam rútnak ismét a napot, a felkelőt.
Istenem! Kérlek, adj erőt!
2005. 06. 12.
4 hozzászólás
Kedves Marica! Ez egy igazán szép vers lett. Nagyon szépek a gondolataid és a képeid, az se baj, hogy néhol kicsit akadoznak a rímek. Nekem a legjobban az utolsó előtti versszak tetszik. És biztos vagyok benne, hogy kapsz elég erőt. /már ha konkrétan rólad szól a vers/ Üdv: Ginevra
Ez a vers annyira szép, mély. Olyan fájdalmas erősnek lenni, hinni az életben!
Köszönöm, hogy olvashattam.
Üdv: Kádár Kata
Kedves Kata, kedves Ginevra!
Nagyon boldoggá tesz hogy tetszik a versem.
Kicsit fenntartással jöttem ide hisz oly sok erővel frisseséggel tele fiatlok vannak ezen az oldalon. de bevallom,nen bántam meg. azt gondolom meg értjük egymást és kölcsönösen segítjük egymásnak a nehéz pillanatoka tmegoldani és egyre jobb verseket alkotni.
Köszönöm szépen a látogatást és ha van kedvetek és időtök gyertek vissza.
én is szivesen olvasom verseiteket.
Szeretettel Marica
kedves duszka!
nagyon szépen köszönöm ez igazán jól esett annál inkább is mert nem is gondoltam hogy itt a fiatlok között ekkora látogatottságnafogok örvendeni.
Nagyon örülök.
Szeretettel: marica