Ólomkönnyed tenyeremben hordom,
szavaid oltják szüntelen vágyam,
sós ízét szomjas számmal kortyolom
hagyd, hogy újra és újra kívánjam,
rezdülésed felhőiben, kóbor
szellemként érjen minden egyes nap,
hangjaid tengerébe ki kóstol
menekülne, de mégis ott marad,
óvatosan viszem e gyöngyszemet
ne guruljanak messzire tőlem,
ha most is érzed még tüzemet
ne keresselek álmaimban bőszen,
lásd, most összezárom kezeimet
s messze hajítom mi annyira fáj,
ólomkönnyed tenyeremben hordom
s néma imaként kerget már a vágy.
6 hozzászólás
Szép verset írtál kedves Zsu!
szeretettel-panka
Köszönöm látogatásodat kedves Panka!
Örülök, hogy szépnek találtad:)
Szeretettel láttalak: Zsu
Kedves Susanne!
" …mennyi mindenért hullanak a könnyek,
életünkben az örömök, bánatok, ha jönnek–
szépítenek, vagy éppen a szürkülő múltba
ágyazza az egykor volt igaz gyöngyét.
Elszállt idő börtönéből régi álmok üzennek:
mégis jó volt élni akkor azért a gyöngyért…."
Véletlen talán?– 1970 nyarán írtam három versszakban e verset, igaz csak részletet jegyeztem le, mégis a fönti versedre e 6 sorral reagálok…
Gratulálok, Zsu! Inda.
Kedves Inda !
Nagyon szépen köszönöm versed részletét:) Igazán tetszett.
Szerintem véletlenek nincsenek. Úgy gondolom, akkor abban az időszakodban ugyanazok a dolgok foglalkoztattak Téged , mint engem is. Mihez is lehetne hasonlítani egy könnycseppet
Nagyon szépen köszönöm kedves és megtisztelő soraidat.
Szeretettel láttalak: Zsu
Kedves Zsu!
Tetszenek az ólomkönnyek, mit a tenyeredben hordasz…
Csodaszép verset írtál – igen, úgy gurulnak a sorok, akár azok a könnyek…
Szeretettel
Ida
Kedves Ida !
Mindig megtisztelsz soraiddal, nagyon szépen köszönöm látogatásodat és nagyon ekdves szavaidat
Szeretettel : Zsu