puha ősztakaró borult rám,
csak bolyong nem talál kiutat,
fájó lelkem zavartan kutat.
Majd a tél, ami jő megtalál,
csípős szél kabátot terít már,
hópihék arcomon peregnek,
könnyekkel fodrozó gyöngyszemek.
Ha felemelsz öledbe vigyázz,
karod nyugtató meleget ád,
hol az úton már játszik a fény,
otthonom ott lelem csakis én.
12 hozzászólás
Kedves Zsu! Ez a versed is nagyon szép, finom húrokat szólaltat meg. Egyetlen zavaró szó van benne, a "szemcsepp" amiről az embernek valami orvosi dolog jut az eszébe. A könnycsepp talán jobb lenne! Üdvözlettel: én
Szia Laci !
Köszönöm kedves szavaid, nekem is "kilógott" valahogy, de már megvan a megfelelő szó
helyette 🙂
Módosítom is 🙂
Szeretettel : Zsu
(könnycseppek helyett gyöngyszemek)
A "gyöngyszemek" jó lett, pont odaillik!!! 🙂
Köszönöm :))
Drága Susanne! szépséges, könnyed, légies, és váratlan fordulat a végén, nagyon megérintettél! szívből, szeretettel gratulálok: Zsuzsa
Drága Zsuzsa ! Köszönöm kedves szavaid, általában érzéseim is így "játszanak" velem, ahogy
ez a vers született.
Köszönöm gratulációd, szeretettel: Zsu
Kedves Zsu!
Szomorkás, mégis könnyed a versed. Olyan, mint a hulló hópihék.
Nagyon tetszik. 🙂
Szeretettel: Zsóka
Szia Zsóka !
Megtiszteltél kedves szavaiddal, amit nagyon szépen köszönök.
Szeretettel: Zsu
Nagyon szép lett a versed drága Zsu!
Örömmel olvastam, szeretettel: Ica
Drága Ica !
Nagyon szépen köszönöm kitartó figyelmedet és kedves szavaid.
Szeretettel : Zsu
Szép lett a versed, Zsu. A lelked benne van.
Szeretettel:Marietta
Szia Marietta !
Olvasol, minden egyes szavamat nemcsak érted, érzed is.
Nagyon szépen köszönöm !
Szeretettel: Zsu