2024. december 25., szerda
    Véletlenül
    Új írás létrehozása Fórum
    elmélkedés

    Könyörgés

    aLébBy 28 hozzászólás1480 megtekintés

    Majd magunkra húzzuk barna őszünk,
    nem játszunk, már nem kergetőzünk,
    mohás odú-sötétbe bújva össze
    várjuk, jössz-e,

    vergődünk, örök vigyorba dermedt
    arccal könyörgünk csepp figyelmet,
    marunk, amerre sejtünk kezet, lábat,
    mint az állat,

    világtalannak ha ránk találnál
    félelmeink palánkfalánál,
    ne fordulj el, segíts, hogy újra lássunk,
    Messiásunk

    Share.

    28 hozzászólás

    1. Klára on

      Nagyon érdekes, de pontosan ilyen gondolatok foglalkoztatnak mostanában, mint téged ebben a versben. Mindaz a kilátástalanság benne van a versben, ami itt a földön körülvesz bennünket. Itt sosem lesz valódi békességünk, mert mindig vannak harcok, vívódások önmagunkkal, másokkal, a környezetünkkel. Amikor győztesen jövünk ki egy-egy ilyenből, megkapjuk a békességet, de ez csak átmeneti, mert akkor jön az újabb küzdelem, amit meg kell vívnunk. Igaz, hogy egyre erősebben jövünk ki egy-egy ilyen tusából. És valóban nincs más reménységünk, csak a Messiás visszajövetele…
      Nagy igazságokat fogalmazol meg ebben az őszinte versedben.

      Üdv: Klári

      • aLéb on

        Klára, igen, sok mindent megláttál (nem először) a versben, ezt köszönöm. Küzdünk vélt vagy ellenségeinkkel napra nap, győzelmeink sokszor csak a kisebb veszteségben testesülnek meg. Nem látunk, nem hallunk, nem érzünk, ebben a világtalanságban harcolunk… és így várjuk a megváltásunkat. Pedig talán mi magunk is tehetnénk érte… Köszönöm, hogy itt jártál, olvastál, és örülök, ha összetalálkoztak a gondolataink.
        aLéb

      • aLéb on

        László, örömmel olvasom, hogy kedveled, amiket írok. A kérdésed már felvetésében is hibás, merthogy te vagy az olvasó, akinek a versek születnek, tehát az alapjogod, hogy minősítsd, amivel meg akar bárki szólítani téged :-). Komolyra fordítva (de fenntartva az előző gondolatot): köszönöm, hogy itt hagytad a véleményedet, örömmel láttalak.
        aLéb

        • Bödön on

          Ja, de az mégis csak röhejes lenne, ha pl. Arany János: Walesi bárdok -hoz írnék véleményt, és méltatnám: nagyszerűen alkalmazkodik a vers-forma a súlyos, tartalmi mondanivalóhoz, a költő kiváló érzékkel fokozza a drámai feszültséget egészen az utolsó pillanatig" Nem akartam ilyen hibába esni:))) Üdvözlettel: én

          • aLéb on

            Pedig mennyi, de mennyi verselemzésben méltattuk anno nagyjaink tehetségét, Kölcseyt, Petőfit, Adyt, József Attilát, Radnótit, és az általad említett Walesi bárdok sorait is milyen sokan… Ez a vers, a költő személyéről nem is beszélve, nem azon a polcon van :-). Köszönöm, hogy visszajöttél, örömmel láttam.
            aLéb

    4. Horák Andrea Kankalin on

      Szia aLéb! 🙂
      Nagyon elgondolkodtam ezen a versen. Talán azért is, mert több irányból lehet megközelíteni. Nem csak a társadalom tagjait, hanem az egyéneket is megszólítod. Ezen a két színtéren éltem meg könyörgésed, de az utóbbi erősebb bennem. Játszol az idősíkokkal, terekkel, mert jövő(nk) sötét képét vetíted, aztán ez jelenbe hajlik. A zárásban a feltételes mód válik valódi könyörgéssé. Látszólag hanyagul kezeled a folyamatot, ugyanakkor észlelhető, hogy bosszant téged a világtalanság, ami talán még rád is vonatkozik. Csöppnyi iróniát is vélek felfedezni. A térben és időben nagyokat utazol, megmutatod, hogy milyen lent, milyen lesz, viszont azt is látom, hogy nem szeretnél ott maradni. Én sem. Ugyanakkor a világtalanság onnan is ered, hogy talán nem látunk tisztán a homályokban.
      …

      • aLéb on

        Kankalin, mindig jó olvasni a hozzászólásaid, mert megvan a saját szemüveged, és nem is akármilyen :-). Idősíkok: Én az egészet egy ilyen feltételes jövőidőbe tettem, a "majd" szóval bárhol kipótolva éreztem működni :-). És hogy miért jövő? A fantázia világában, a a jövő beszűkült tudatállapotú, ösztönlény-szintű életet élő majdani embertársaimért (és jól látod, valahol majdani barlanglakó önmagamért is) szól ez a vers – most. Mert úgy érzem, most kell, most még tudok :-). Így válik igazzá amit írsz, utazás térben és időben :-).

        • Horák Andrea Kankalin on

          aléb, örülök annak, hogy a hozzászólásaim jólesőek. Nekem is jólesik a szólás. 🙂
          A saját olvasószemüvegem úgy választottam anno, hogy mindenképpen rózsaszín legyen a keret. 🙂
          Amikor olvasok-írok, kalkulálni kell, hogy bizony néha csodásabbnak látom a világot, mint amilyen valójában. Az is előfordulhat, hogy a rózsaszínnek rózsaszínűbbnek kellene lennie, de óvatoskodok.
          Mindig igazat írok, legyen szó versről, vagy hozzászólásról. Ember legyen a talpán, aki kibogarássza a sorok közét, de most nem is ez a lényeges, hanem inkább majdani barlanglakó mivoltod.
          Komolyan elgondolkodtattál nem csak a verssel, hanem a "most még"-gel is. Azt hiszem, így válik igazzá az, amit amit a versedhez írtam tér és idő által befolyásolva.

    5. Horák Andrea Kankalin on

      Nagyon tetszik a vers, formájával, a szótagszámokkal és rímekkel tökéletesen jeleníted meg a mondanivalót, amit érteni vélek, világtalanul. 🙂 Ami még érdekes, hogy a végére nem tettél semmilyen írásjelet. Mivel ismerem helyesírási értékeid is, nem volt ez véletlen. Vakon is hiszek a verseid igazában. 🙂 Szeretettel: Kankalin

    12. prince on

      Szia Béla!

      Nem szeretnék hosszabb kommentet írni, mint maga a vers. Pedig tudnék ám! 🙂
      Az a gondolatiság ami megjelent a versedben ismét bebizonyítja számomra, hogy milyen sokfelé képes vagy kiterjeszteni a látószöged, amelynek pásztája nyomán aztán költeményé alakul át egy gondolat. Semmivel sem több vagy kevesebb szóval fejezed ki magad, mint amennyinek lennie kell. Azok a rímek amelyeket általában alkalmazol, rendre lenyűgöznek. Mindig biztos kézzel írsz, úgy és olyanokról, amely dolgok biztosan eljutnak az olvasód legbelsőbb bugyráig. S ezt a nagyszerű teljesítményt most is véghezvitted.

      Üdv

      Zoli

    Leave A Reply