Kedves Isten, jó Isten,
Annak segíts, kinek nincsen
Remény. Bezárt az égi bolt,
Mindenünk elfogy lassan, mi régen volt.
Megtennéd, kérlek, hogy vigyázol
Szüleimre? Rajtuk nap mint nap gázol
Keresztül az élet, szegények nem hiszik,
Hogy jó jöhet, s félnek, mindenünket elviszik.
Segítsd őket, ezt kéri lányod halkan,
Csak innen, a földről, egy szikra felpattan
Hozzád, és Istenem, tudd, én még hiszek!
Ma is azt súgták: segítesz, a szelek.
Kedves Isten, jó Isten,
Ne hagyd, hogy elvesszen minden!
Vigyázz édesapámra és anyukámra,
Hozz cseppnyi békét a világra.
6 hozzászólás
Gyönyörű! Nekem nagyon-nagyon-nagyon tetszik!! Tudod, nálunk is hasonló a helyzet. Remélem nálatok is, nálunk is jobb lesz! Pusszantlak, Theia
Ui.: A “Kini” a Kinga becézése, bár mióta Dani is így hívja magát, kicsit fura, ezért is lettem inkább Theia. :-))
Semmi monumentális kép, semmi túlragozás, magyarázat, semmi, semmi…
DE MINDEN! Annyira szép és egyszerű, és ebben van a csodálatossága, nem lett giccses. Azt a hihetetlen szomorúságot, ami belőle árad, és a remény…
Nekem ez a versed tetszik eddig a legjobban (még nem olvastam mindet, de ami késik az nem múlik).
És ez a tiszta szeretet, teljesen magávalragadó!
Nagyon köszönöm mindkettőtöknek!
Nem tudom, nekem kicsit túlzás ez a vers….talán mert nem vagyok vallásos, de nem nagyon bírtam átérezni. Vhogy mindig úgy érzem, hogy minden ember mégiscsak a saját szerencséjének a kovácsa. Az utolsó sor meg nekem nem illett bele az egészbe, hát nem arról szól, hogy a szüleidnek kérnél jobbat? Akkor, hogy jön ide a világbéke? Szerintem nem kellett volna eltérni a végén az eredeti tartalomtól,mert olyan hangulata lett, hogy “és egyébként legyen mindenkinek jó”, dehát ez lehetetlen… Isten többszörös dícsérése is nekem sok volt, meg annak bizonygatása, hogy Te még ebben a világban is hiszel- túlzásnak éreztem. A hitedet senkinek nem kell bizonygatni, ha Isten létezik, akkor magától is tudja, az olvasó meg mivel Istenhez írtad, rég kitalálta. Nem tudom, lehet hogy szigorú voltam,
én most így éreztem.
H.
mindenki máshogy érzi 🙂
Nekem az utolsó sorban a világ az az én világom, a mi világunk a szüleimé, ami akkor meglehetősen kilátástalan volt.
Van benne valami gyermeki báj és naivitás. Érdekesek az áthajlások.
Remélem, az azóta eltelt években meghallgatásra talált a könyörgés.
Üdv,
Poppy