Korai csillag /ballada/

Koszorút fon Bús Aranka,
Koszorút újszülött fiának.
Rózsa azon ott mind berakva,
Rózsatövis ujját szúrja.

˝Mondtam fiam jönnöd hiú,
Mondtam szépen, kérve lám haraggal.
Messze gyermek, hű szívvel fiú
Messze szállsz ma a haranggal.˝

Elindult a hosszú gyászsor,
Elindult vele az égi áldás…
Sűrű könnye mosta, haj zápor,
Sűrű, de ritkul a járás.

˝Kezem közt mint fogy a szellő,
Kezem szemed zárja, visszás átok.
Születned sem kelt’ volna élőn,
Születned, mint ki hibázott.˝

Lépked sornak élén szótlan,
Lépked, terhe kínnal szörnyű benne.
Koporsó, lepel gyermeki ott,
Koporsó hűs sivár csendje.

˝Magad maradsz sírban mostan,
Magad nyugodj ezen földbe ásva.
Mint szép ravatal, amaz ottan
Mint rét, nyílik virág rája.˝

Teltek évek, úgy Aranka,
Teltek egyre gyötrő bűn asszonya.
Nézi unos rút tőt e napra,
Nézi, tébolyban azóta.