Az ezerfelé ágazó gondolat,
mint repkény sző be sorsot, falat,
s köveit simogatva, mint a vak,
magának épít korlátokat…
Fényt nem látva mi szabadabb
a ki nem mondott mondatoknál?
Lehet sötét, hol bent ragad,
lehet néma, s fehér mint az oltár…
A megismerés vágyát elvetve
a lélek bontakozik ki lassan,
s bilincsbe zárt gondolat helyett
a gondolat, mint bilincs hull a porba…
4 hozzászólás
Kedves András!
Remek a versed, mint mindig. Komoly gondolatok.
Nekem az utolsó két sor különösen tetszik.
Üdv: József
Egyetértek, gyakran önmagunkat verjük bilincsbe. A baj csak az, hogy legtöbbször nem ismerjük ezt fel. Neked sikerült.
Nagyon szép vers!
Szeretettel: Rozália
Kedves András!
Igazán szép…mi többet még!
Szeretettel:Selanne