Már tűnik az éj gondolataidból,
s erinnüsz lelkedtől szabadulsz,
Uránosz átka a sötéttel oszlik,
hited emel fel, fény koturnus…
Emeled orcád a pillanatra,
s végtelenből érkezik hozzád a fény,
az elmentek hangján jön már vissza
a lélek, és olvad szíveden a jég.
A szerelem olyan, mint kőből a rózsa,
mi sok évezrede, s örökké vár,
eltűnt a lány és az ki faragta,
a szerelem maradt, mint napfény és árny.
Egy kőrózsa marad szerelmünkből,
s olvassák alatta betűimet,
vágytam, mint pillanat a végtelenre,
de utolértek az erinüszek…
5 hozzászólás
Érdekes hasonlat! Tetszett!
Barátsággal Panka!
köszönöm, kedves Panka
Kedves Andras!
Szamomra ez nem a töled megszokott, de nagyon szep!
Gratulalok!
Szeretettel:
Hamupipö
köszönöm, kedves Hamupipő
Hiába, aki tud az tud!:):)
Az érzelmeid igencsak ki tudod fejezni, kedves András!
Elismerésem!
Lyza