Köszönjük, hogy élhettél! /Csendesné Lia emlékére/

“Élni fognak halottaid. Népem holttestei
felkelnek. Ébredjetek és örömmel
kiáltsatok, ti, porban lakók! Mert
harmatod olyan, mint a reggeli harmat,
és a föld hagyja, hogy a tehetetlen
halottak életre keljenek.” (Ézsaiás 26:19)

“A föld porában alvók közül pedig sokan
felébrednek, néhányan örök életre…” (Dániel 12:2/a)

E csendességben elzokogom sírásaink
zokogó
éjeit e fájt jelennek könnyes
arcain, ahol
szíveink bánattól égnek, mióta nem vagy.

Oly hirtelen történt minden, felfogni
képtelen mindazt az ember, mi
hervadássá lett ez
elhordhatatlan gyötrelem hallgatásain.

Csak dereng még előttünk a múlt is, mely
emlékeinkben jelent megérted,
Te kedves,
Te mindenkori mosolygós arcú, jelenünkben
élő szelíd tekintet.

Így maradsz meg nekünk,
mosolyoddal arcodon, fájva bennünk a szív
érted, ki voltál nekünk gyönyörűséges érzése
a hitnek, mely benned élt
Jehova Istenért.
Eleven tettű valóságként e létezés örökén,
örökül maradva meg az, aki voltál,
akit vittek
érzéseid szelíden, és
vitt e föld, akik téged mi oly sokan szerettünk.

Szemeinkben könnyek csillannak érted,
keresve téged, kit nem találunk
már lassan
egy hete, hiába várunk, de nem mondunk le
rólad.

Mert tudjuk, hogy visszajössz, mert
hű az, ki az ígéretet tette. Lesz feltámadás e
földre az Ő nagy, dicsőséges
Jehova nevéért,
akiben Te oly nagyon hittél, akit mélységes
szívvel oly nagyon szerettél.

Igen, Ő fog visszahozni sírodnak halma
alól, neki ez nem
lehetetlen, neki Te mindenéül
voltál, ki látta
szíved vágyainak érte dobogó hitét, aki ott
volt veled mindenkor, akiben
Te oly nagyon
bíztál örökkön, hitednek élő valóságaként.

Te nem
tudtad, mert az ember ilyet oly nagyon nem
tud, és nem mond , hogy micsoda hit
élt benned, de mi láttuk
odaadásod eleven tetteit másokért élvén,
akikért
szívednek benső világa égett.

Most siratunk
téged. Engedd meg nekünk e fájást, mit
hordunk magunkban! Mióta
nem vagy,
oly nagy a csend bennünk és körülöttünk.
Szíveinknek
kérlelhetetlenül fáj
még hiányodnak e való szülte gondolata is.

Csak nézünk magunk elé
keresve arcod tekintetét, s próbáljuk elhinni
a hihetetlent, melyet a csend
ujjai írnak oda,
ahol szíveink élnek benső világukban halkan
dobogva, gondolva rád,
akitől mennyi mindent szíved szépségeként,
élő tetteid szeretetéül kaptunk.

Köszönjük, hogy élhettél, hogy
ismerhettünk, hogy testvérként szerethettünk
téged lobogásaink érzéseiként kedves
valódért. A Te életedet, melyet
testvérül kaptunk, hordozva ezen érzést érted,
ameddig élhetünk mindazt megőrizvén.

Megmarad nekünk mosolyodnak
kedves szelídsége, annak az arcnak tekintete,
mely belénk égett szívreményül ivódva
oda, hol téged találni
meg. Ott, hol emlékeinkben élsz és élni fogsz!

Amíg őrizhetjük a múltnak érted való
kötődéseit, mit szeretetül
hívunk, lenni érted, e mindeneknek élő ölében
ringani el
a múlton. A tegnapnak árnyain, melyet
visszahoz Jehova Isten, aki oly nagyon
gyengéd
érzéssel a Te életeden át törődőn
vitetve hordozott végig, és oly mélységesen
vágyaiból vágyaidba hintve szeretett téged.

/2023. december 11. éjjelén/