Parancsok mindenkinek,
Parancsok melyek állnak,
Az idő tengerében mindig,
Sziklaként, kikezdhetetlenek.
Parancsok tíz, száz, ezer,
Parancsok mik ránk kiáltanak.
Erkölcs és törvény,
Tedd, vagy ne tedd,
Tisztelt anyádat, s ne ölj!
S te, ember elfeledkezel?
Nem tiszteled és gyilkolsz esztelen,
Nem a létért, csak úgy
Szórakozol, s élvezel!
Minden gyilkosnak
Panteont emeltél,
S díszsírhelyet kapott,
Ki millió számra gyilkolta
Társait, kik mindig védtelenek, s
Ártatlanok.
Pedig egyszerű nagyon,
Mert kőtáblába vésetett ,
Tíz parancs csupán,
Mely átfogja egész életed,
A fogantatástól az elmúlásig,
Jól jegyezzétek meg,
Mer e tíz parancs
Szerint kell élnetek!
1 hozzászólás
Kedves István!
A Fóumon bogarászva figyeltem föl versedre, amellyel – úgy látom – rajtam kívül még senki sem találkozott. Elolvastam. Őszintén leírhatom, hogy tetszett a szabad formátuban közreadott költeményed. Igaz és mély gondolatokat tartalmaz.
Bemutatkozásodban láttam, hogy több kötetet kiadtál. Ha megkeresed a Napvilág által gondozott DIGI-köteteket, ott nekem is megjelent már nyolc különféle kiadványom, elektronikusan, ami a Széchenyi Könyvtár NET kötetiben is szerepel.
Javaslom, hogy látogass meg néhány írótársadat itt a Napvilágnál is, hogy megismerjenek.
További jó munkát és sikereket kívánok.
Üdvözlettel: Kata