fickó – mondják többen,
cseréptálakkal kezedben,
inog veled a drótsodrony lám
– jobb lenne tán lengőhintán
dobod a tálakat sorba
egymásután felfelé
egyet, kettőt, és így tovább
ezt dobd, azt kapd – el ne téveszd
ha mellényúlsz, és elvéted
vagy meginogsz – itt a vég
törik a tál és az élet
hát jól gondold át
merre lépsz – ugye félsz?
a rivaldafény rezeg,
hallod a dob pereg,
és közben rád ezernyi
kíváncsi szempár mered –
– egész embersereg
várja – mi lesz veled,
bukás vagy dicsőség vár
életed a veszély –
nélküle mit sem ér
már a nap – üres, sivár
ha nem lépsz fel
s nem ünnepel, s kiabál
embersereg – mi lesz veled?
a véged úgyis zuhanás
lehet és semmi más…
…sokan éljük így a röpke életet-
-egyensúly kell, és semmi félsz,
jól vigyázz – csak le ne nézz
a háló rongyos, és szakadt
ha lehullsz zúzod az álmokat
…s magad…
3 hozzászólás
Hahó!
Egyre jobban tetszenek az írásaid. Ez kicsit Karinthy Cirkuszát juttatta eszembe. Nagyon jó és a versen is jól végigvitt párhuzam, a tanulsággal a végén. Igen elgondolkodtató, szép munka.
Gratula.
Poppy
Szia Poppy!
Örülök hogy feljebb kerültem a belső "ranglistádon" :)))
Egyébként ez egy "Cirkusz ciklus" része – ma fölrakom a következőt 🙂
Egy másik portálon nagyon le lettem húzva ezzel a verssel – meg sem jelentették – a szerkesztő szerint "nehézkes allegória, a végére lapos értelmezéssel" :S
…de mivel nem állt szándékomban változtatni rajta, (nekem így tetszik, ahogy van – ez tükrözi azt az érzést, ami bennem volt mikor írtam) így inkább visszavontam…
Üdv Éva
Szia! Az utolsó szakasszal nekem már túl van magyarázva ez a sorskép, feleslegesnek érzem. Az "embersereg" ismétlése is zavaró. De az összkép jó.
Hanga