Látod, már kevés itt a zsoltár,
Nyakunkon csorog rózsaszín oltár;
Önfeláldozás.
Tornyunkat hőn ostromló mortár,
Repesztől szilánkult csontom voltál;
Elhatározás.
Csendemből kialszik a kotta,
Művészét csak megalkotta,
Az Isten.
Zenével fény figyel az égről
Csak szent szava maradt meg régről
Itten: Általam ragyog…
5 hozzászólás
Szép vers, a vége különösen megható!
szeretettel-panka
Köszönöm szépen!
Örülök, hogy tetszett!
Üdv
Kedves Barátom!
Szerintem remekművet alkottál (kotta – alkotta = zseniális), és elég rövid ahhoz, hogy itt a neten sokan vegyék a fáradtságot elolvasásához. Bár én még úgy olvasnám tovább. Másrészről tetszik az Isten – itten összecsengés, és az, miként a zenéről vélekedsz.
Gratulálok versed mián!
u.i.: Isten továbbra is VAN és alkot, csupán a hamis vallások korában elnyomja muzsikáját a ZAJ…
Nagyon jó képeket használsz a verseidben, irigylésre méltó!
Üdv, Dani
Köszönöm, hogy benéztél, örülök, hogy tetszik.
Üdv,
Gábor