Kövek között apró kavics vagyok,
majdan a kavicsok között homok.
Évtizedek lábnyomai alatt
szüntelenül lassan így porladok.
Voltam egykoron szikla és szilárd,
az ég szórta rám zúgó záporát,
villám törte ketté az életem,
de még akkor is kiemelkedtem.
Évek vasfoga a sziklát rágta,
kaviccsá, majd apró porrá zúzta.
Így porlad el lassan egész testem,
észrevétlen ismét így lehettem.
4 hozzászólás
Kedves Rita!
Nagyon ötletes versednek a címe.
“Voltam egykoron szikla és szilárd,
az ég szórta rám zúgó záporát,
villám törte ketté az életem,
de még akkor is kiemelkedtem.”
Verstanilag a középső versszak fogott meg leginkább, annak is különösen az első 2 sora, mely igazi költészetre vall részedről!
Hálás szívvel köszönöm, hogy megírtad, s olvashattam elmélkedve soraid on!
Kívánok ihletteli időket!
Szeretettel Zoli Kaposvárról 🙂
Egészen meghatott a kedves hozzászólásod, hiszen abszolút amatőr vagyok, csak egyszerűen közlöm a gondolataim.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita!
Nagyon szép,ihletes sorok:
“Voltam egykoron szikla és szilárd,
az ég szórta rám zúgó záporát,”
Gratulálok!
Szeetettel:sailor
Szép napot!
Nagyon szépen köszönöm az olvasást és a hozzászólást.
Szeretettel: Rita