Nyújtózó karjaimmal
összehajló lombok közé
cirógattam a Napot.
már döngtek a szavak
Pilláimon elkentem
a hömpölygő Duna
szennyes vizét…
már súrlódtak a léptek
Hamis cigánykerekem nyomai
a langy tetőt csókolták
lábfejem pirult emlékezetében.
már becéztek a karok
3 hozzászólás
Szia!
Érdekes megfogalmazás. Közeledni úgy is lehet, hogy az ember gondolatban óriássá nő, így a távoli dolgok közelebb kerülnek. Én ezt éreztem, amíg olvastalak. Gratulálok.
(Amúgy hogyan került ez ide a prózák közé?)
:-)))
Üdv.
Így, a helyén, még jobb:-)))
Lám, lehet így is! Érdekes formát adtál neki. Persze, nem kizárt, hogy az egyetlen sorból álló szakaszokat is mondatba formáld.
Szia!