Fekszel az ágyon mellettem.
Hallom, lélegzel.
Hogy nézlek, azt te nem tudod.
Kicsit meghalok.
Fáj ez a túlzó közelség.
Kezed érezném.
Csak a csend az, mi átkarol.
Némán hallgatok.
Már nem a mozit figyelem.
Ruhát testeden.
Egy pillanat, mit gondolok.
Arcod arcomon.
Aztán a lámpa világít.
Hamu parázslik.
Szó megzavar, az visszaránt.
Bánt a valóság.
1 hozzászólás
Kedves sachiko!
Nem tudom, jól értem-e? De nekem valahogy így hangzik versed lényege.
Nem figyelsz rám kedves,
Pedig melletted fekszem,
Nem is érintesz meg,
De nem szólok cseppet sem.
Nem érdekel a film,
Csak te kellesz nekem,
Egy pillanatig nem gondolok,
S máris csókolok.
De ez csak álom,
S ha körül nézek,
Rám tör a magány,
És sírok érted.
Kérlek javíts ki ha tévedek, mivel elemzésben nem vagyok túlzottan jó.