Az a sikoly ottmaradt kulcsra zárva,
mikor a nap végén fáradt sóhajjal nyúltál a
ruháid után,
kipirult arcod bújt a tükör foncsorába,
hajad igazítottad kócos ölelkezésünkből,
szemöldököd húztad egyenesre
lépted ringott a félhomályos folyosón,
automata fények gyúltak előtted s aludtak
ki, a lépcső igazodott lábad alá,
az utcán már az ősz kóborolt, zizzenő
levelek temették az időt, elkezdődött
a várakozás rád.
6 hozzászólás
Kedves Imre!
Ez szép. Nemcsak ölelkezés, hanem szerelem.
Üdv: Kati
Ez valóban szerelem volt, az a csoda amiért megszületik az ember…
üdv
– i –
Szia!
Remek képies versed filmként pergett, láttam.Köszi a jegyet rá. Gratula!
Szeretettel: Edit
Kedves Edit
Szeretem ha "látják" az írásaimat, s erre nagyon jók a "költői képek".
Köszönöm, hogy olvastál.
üdv
– i –
Szeretettel gratulálok szép, mondhatni remek versedhez: Ica
köszönöm szépen Ilona…
elkényeztetsz 🙂
üdv
– i –