Szeme kidülled,
tőrét élezi.
Jeges tenyerét számra tapasztja,
nem sikoltok,
belém fagyott a szó.
Tömlöcébe vonszol.
Fekete posztó az ablakon –
vaksötét száműzi a fényt.
Az ajtó rácsán rozsdás lakat,
kulcstalan remény.
Bezárva
megközelíthetetlen vagyok.
Fogy a levegőm.
Fuldoklom,
és nem talál rám
a Múzsa.
Kétségbeesve keresem
lelkem mélyén
azt a bűvös mosolyt,
mely nemrég
ott ült ajkam szegletén,
hogy varázslatával
kiszabadítsam magam.
20 hozzászólás
Szia Kankalin! Jó, jó, értem, de a saját mosolyoddal akarod magad kiszabadítani? Ez így nagyon szelfis…:)
?) (Ne haragudj, ez ugrott be) Szeretettel: én
Szia „én”!
Valószínűleg mégsem érted.
Nem ennyire vicces, ha mások gonoszsága miatt valakiből kihalni készül a líra.
Életben maradásának mosoly a kulcsa, de egyelőre nincs túl sok okom mosolyogni. Olyan világban élünk, ahol ember embernek farkasa, rablás, fosztogatás folyik – ezt minden színtérre értem, az érzelmekre, személyes kapcsolatokra is.
Ami a szelfit illeti: ki nem állhatom ezt a szót, mert van magyar megfelelője. Bizonyára tudod, hogy a szelfi nemcsak humoros fotó, hanem mély pszichikai vetület is. Ebben az értelemben lehet „szelfi” ez a vers.
Számodra talán nevetséges, ha valaki bűvös mosolyban látja a megoldást. Nekem nem az, hiszen a mélyben több rejtőzik, mint amennyit felfedeztél ebben a kulcstalanságban, ezt költői képekkel fejeztem ki.
Köszönöm, hogy elmondtad a véleményedet. Ez is egy jelzés – arról, hogy ami nekem szomorú felismerés, segélykiáltás, az másnak vidám önarckép, rólam.
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin! Kérlek ne haragudj! Sztem túlgondolod. Szó sincs arról, h nekem nevetséges lenne mások búja, baja, bánata. DE erre a képre gondoltam:Kétségbeesve keresem
lelkem mélyén
azt a bűvös mosolyt,
mely nemrég
ott ült ajkam szegletén,
hogy varázslatával
kiszabadítsam magam.
Az ember a saját mosolyát csak akkor látja, ha belenéz egy (valódi) tükörbe.
Nos, megtettem, s látom. Segít ez rajtam? A saját mosolyom? Nem az segítene inkább, ha mások ajkán látnék biztató mosolyt, s hallanám hangjukat: jó vagy, bízz magadban, menj, és csináld! Szeretettel: én
Szia „én”!
Tévedés, hogy saját mosolyunkat csak valódi tükörből láthatjuk. A mosoly nemcsak látvány, hanem érzés is. Felszabadult lélekből ered, kiül a szájszegletbe, az arcra, izmok érzékelhető mozgásával jár.
A másoktól származó biztató mosoly nem elég a líra kibontakozásához, mindenképpen a sajátunk kell hozzá: lelki békénk, egyensúlyunk pozitív hatása és kisugárzása mellett a negatív impulzusok kizárása. Sajnos a biztató mosolyok mögött gyakran húzódik meg álság, mely látszólag segíteni akar, valójában visszatart, mert nem őszinte, csak a nagyérdemű közönség elkápráztatására szolgál. Biztatásra, „menj és csináld”-ra még senki nem kezdett lírázni, ahhoz belső indíttatás szükséges.
Nem szeretem magyarázni a verseimet. Az általad kiemelt kép szerintem helyén van, a záró rész az előző kettő megoldását tartalmazza, ami jelenleg nincs. Erre utal a cím is.
Ami a nevetést illeti, szintén nem magyarázom. Itt van az első bejegyzésedben.
Szeretettel: Kankalin
Szervusz Kankalin!
Ha keresed (éspedig kétségbeesve) azt a mosolyt a lelked mélyén, amely belülről kihatott a felszínre (vagyis tevékeny erővel működött benned, éltetett, mozgatott téged), akkor van még remény, és ez a legfontosabb.
Egyik régi ismerősöm szokta volt mondani, hogy nem baj, ha nem tudjuk a megoldást a problémánkra, az is elég, ha tudjuk, hogy hol keressük hozzá a kulcsot. Remélem, mielőbb megtalálod.
Mindez az én értelmezésem, teszem hozzá. Meg azt is, hogy kilökött a rendszer, ezért ez a gondolatsor talán már meg sem közelíti az eredetit, de mindenképp szólni akartam itt, mivel versed mondanivalója nem maradhat szó nélkül. Találd meg azt a mosolyt mielőbb!
Laca 🙂⚘
Szia Laca!
Valóban kutatom, mert nem vagyok feladó típus. Kétségbeesésre az ad okot, hogy egyelőre nem találom. Azt mondod, nem reménytelen, hiszen pontosan tudom, hol van a megoldás kulcsa.
Eszembe jutott az Anyegin-strófám, amit nem magam miatt írtam, most mégis visszaköszön:
„Ki szállni vágy, magába mélyed –
előbb keresd meg álmaid,
pihennek ott, s a csalfa hit
takarja drágakőnyi fényed;
ereszd ki hát, magasra száll,
s a Múzsa csókja rád talál.”
Megkeresem azokat az álmokat, mosolyokat és a hozzájuk vezető kulcsot, mielőtt a líra gyilkosa eredményesen teljesíti küldetését.
Köszönöm, hogy ezt a versemet se hagytad szó nélkül.
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Nincs nagyon ínyemre ringbe szállni veled, de felhúzom a kesztyűt, remélve, hogy nem valamilyen láthatatlan sorozatgyilkossal van dolgunk, aki a digitális térben tevékenykedik. És egyben kikérem magamnak: megis miféle líra gyilkos ez, ha ilyen verset tudtál írni?
Köszönöm.
Szeretettel: Szabolcs
Szia Szabolcs!
Nem árt egy kis erősítés a ringben.
Az érzést nem kívánom egyetlen írópalántának sem. Egyelőre ki tudtam írni magamból. Szeretnék más témájú verseket is, azon még dolgoznom kell, rám fér némi edzés.
Én köszönöm, hogy velem tartottál!
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Azt hiszem érthetőek versed sorai! Elég, ha kitekintünk a minket körülvevő – közeli és távoli – világba. És persze ott vannak még, amiket említesz: "érzelmek, személyes kapcsolatok". Ezek magyarázatai annak, hová is lett a mosoly…A lélek bezárkózása a ráadás, hiszen végül is onnan mosolygunk, hogy írod! Soraid
– nekem – most tehetetlen dühöt, kétségbeesést tükröznek…
Üdv
leslie
Szia leslie!
A megoldás kulcsa a lélek rejtett ajtaját nyitja, de nem könnyű megtalálni. Minél tovább keresi az ember, annál jobban berozsdásodik, az idő múlásával pedig korrodálódik, és előbb-utóbb megsemmisül.
Dühöt nem tettem a versbe, az általában távol áll tőlem, de elkeseredést, kétségbeesést igen, mert álságos dolgok vesznek körül, képmutató emberek, és ez megöli az érzéseket. Sajnos ilyen irányba tart a világ. Velejéig romlott, alig akad valódi tisztaság, hiszen nem minden az, ami annak látszik. Egyre gyakoribb a sunyiság, képmutatás, hazugság, sőt, ez lett a mérce, sokan ezt várják el.
"Mondj igazat, betörik a fejed."- aki kellemetlen igazságot közöl, azt kitaszítják, mert kellemesebb a mézes-mázos szavakat hallani még akkor is, ha alig van valóságtartalmuk, és érdekből születnek.
Egyébként jól fejtegetted a tartalmat.
Köszönöm szépen, hogy foglalkoztál a versemmel.
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Átéreztem igaz, elgondolkodtató versed, melyet szeretettel,
elismeréssel olvastam.
Gratulálok.
További szép alkotói napokat kívánok!:
Zsuzsa
Szia Zsuzsa!
Köszönöm szépen, hogy velem tartottál!
Én is minden jót kívánok neked!
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Már oly sokszor olvastam e versedet, de nem volt merszem írni hozzá!
Amit leírsz vonásaiban engem is érint. Be kell vállalni a lírának van, és
vannak gyilkosai. Olykor olyanok kik, többre tartják magukat annál mi
átlagnak neveztetik, s erre talán büszkék. S esetleg mi nem férünk bele
az ő költői elképzelésükbe.
Persze ez még nem lenne baj. De abban mutatkozik meg, hogy nem jó
úton járnak, hogy kikezdik a számukra alkalmatlannak vélt írót, mély
sebeket ejtve rajta.
S be kell vallani a fájdalmas felismerést /ami nem igaz/, hogy én mit
keresek itt? S az ember írói vénáján oly seb keletkezik, mely gátolja azt az
örömet amit addig élt meg műveiben. S mi több egy ideig le is taglóz, mert
érző embeek vagyunk! Hála a Teremtőnek!
Kívánok sok erőt! Tudd nagyon szépen, és szépeket írsz!
Szeretettel : Zoli Kaposvárról
Szia Zoli!
Tőlem az olvasók nagy többsége lírát vár. Kapaszkodnak az álomvilágba, mély érzésekbe, melyek átsegítik őket a szürke hétköznapokon, a gondokon. Leülnek, hátradőlnek, beleképzelik magukat a képeimbe, ettől könnyebb lesz a lelkük, erőt gyűjtenek, hiszen abból egyre többre van szükség. A hétköznapok csatáira fel kell készülni, hogy meg tudjuk vívni azokat, és győztesen kerüljünk ki a küzdelemből. Magam is szeretem a lírát, de a filozofikus tartalmú verseket is. Gyakran gondolkodom el az élet dolgain, az utóbbi időben írásban is megfogalmaztam ezek közül néhányat.
Valószínűleg sokunkat érint a „kulcstalan” állapot, melyet az elmúlt hónapok (évek) bezártsága fokozottan hoz elő. Szerencsére képes vagyok írásba foglalni, így nem marad bennem, kevésbé kártékony.
…
…
A „líra gyilkosa” inkább gyűjtőfogalom, melybe beleértek minden olyan negatív hatást, amitől egyre kevésbé képes az ember mosolyogni. Nálam ez a líra kulcsa. Még a könnyes szonettek írása közben is mosolygok belül, mert minden sor megszületésekor legördül rólam egy kő, szabadabb leszek.
Kinek ez tetszik, kinek az. Nem lehetünk mindig felhőtlenek, és sokféle formában írunk. Számomra fontos a minőségre törekvés, hogy mindenből a lehető legtöbbet hozzam ki, és ezt közvetítem a véleményeimben is, hiszen mindenkiben ott szunnyad a fejlődés lehetősége. Szívesen fogadom a kritikát, ha az érvekkel megalapozott, nem csak „kákán csomó”, és minden alkotónál egyformán alkalmazzák.
Köszönöm szépen felemelő gondolataidat.
Én is minden jót kívánok neked!
Szeretettel: Kankalin
Szia!
Elgondolkodtam ezen az alkotásodon. Az írás gyógyír is lehet, simogató a léleknek, persze csak ha jó. A Múzsa néha elpártol, de aztán visszatalál a ráérdemesekre. Bár időnként bezársz, de a varázslat, az írás, az ihlet kiszabadít. Én így értelmeztem a versed. Aztán a "líragyilkosok", az érdemtelenek, előbb-utóbb eltünnek.
Üdv hundido
Szia hundido!
Szerintem bármiről szól egy mű, az írás mindenkor gyógyír a léleknek, hiszen olyan dolgok kerülnek felszínre, amelyek bent maradva akár súlyos károkat is okozhatnak. Ezzel a versemmel meglepően sokan tudnak azonosulni, a visszaigazolások ezt jelzik. Azért is említettem Zolinak adott válaszomban, hogy nem egyedi a „kórkép”.
Tulajdonképpen nemcsak az írásra, hanem az élet bármelyik területére vonatkoztatható, és bele lehet kapaszkodni, mert van megoldás. Az apró örömök felfedezése képes megváltoztatni ezt az állapotot, csak el kell jutni addig. Az utóbbi időben – az egyre nagyobb terhek mellett – sok veszteség ért, örökre meg kellett válnom számomra kedves személyektől, ez nem segít az írásban, távol tartja a Múzsamosolyt, pedig bennem van. Valaki nemrég azt mondta, hogy belőlem soha nem hal ki a líra. Úgy legyen!
Köszönöm, hogy velem gondolkodtál!
Szeretettel: Kankalin
Szia hundido!
Valami kimaradt az előző válaszomból.
"Líragyilkosok" mindig voltak, lesznek is, de nem érik el céljukat. Lírára mindig szükség lesz, és előbújik, mint tavasszal a hóvirág. Még egyszer sem fordult elő, hogy ne nyílt volna – mindannyiunk örömére.
A "bezárás" másik kérdés. Ami az írást illeti, nem zártam be, sőt, ilyen intenzíven még nem írtam, mint az utóbbi néhány hónapban. A problémám abból ered, hogy szinte mindegyik az élet sötét oldaláról szól – leszámítva a Pink Floyd reflexiót.
Ennek valószínűleg az is oka, hogy egyre több álsággal, képmutatással, hazugsággal találkozom. Én az őszinteség híve vagyok, mindig és mindenhol ezt képviselem. Kimondom, amit gondolok, és nem hajlongok arra, amerre a szél fúj, hogy kedvezőbb legyen a megítélésem.
Igazad van. Egyszer minden a helyére kerül.
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Többször olvastam irásodat és készültem írni hozzá!
Ahogy jöttek a hozzászólások és rájuk a feleleteid,
mindig jobban felkeltették érdeklödésemet.
Most az elképzelt hsz om helyett idézlek,mert
ez ad reményt a líra gyilkosai ellen:
""Líragyilkosok" mindig voltak, lesznek is, de nem érik el céljukat. Lírára mindig szükség lesz, és előbújik, mint tavasszal a hóvirág. Még egyszer sem fordult elő, hogy ne nyílt volna – mindannyiunk örömére."
Remek megállapítás!
Gratulálok!
Szeretettel:sailor
Szép napot!
Szia sailor!
Sajnálom, hogy nem a versem keltette fel érdeklődésedet, hanem az alatta szaporodó hozzászólások.
A hóvirág már csak ilyen. Akár a hóból is előbújik.
Szeretettel: Kankalin