Durvul a látszat, hisz gitárod magadban pengeted,
s a zajos kottajegyeket füled mellett elengeded,
s ha szíved dallama, furán ártatlanul visszacseng,
s a hangzavartól a puha talaj lábad alatt megreng,
Attól a perctől, mikor elméd szösszenete nyilatkozik,
Lábad elé borul a világ, és hozzád imádkozik.
Külön(szólam)
By Florilla
3 hozzászólás
Üdvözlet az oldalon. Tetszett a versed. Kicsit számomra úgy tűnik, egy-két helyen erőlteted a rímeket és ez esetleg elzár attól, hogy az oda illő szavakkal zárd a sort.
Köszönöm a kritikát!Én még csak a szárnyaim bontogatom,de igyekszem majd jobb lenni!
A rímekkel valóban görcsöltél egy kicsit, és a ritmusa sem épp olyan lüktető, mint az előzőeké. Talán jobban kibontva a témát, kicsit kötetlenebb formában kellene megpróbálnod, mert tartalmilag, érzelmileg hangulatilag gyönyörű, “csupán” a megfelelő formába kellene öntened.