Ki a boldogsagot nem féli
A szerelmét most megéli
Nincsen idő már mit kérni
Talán csak türelmmel remélni.
Sóvárgó lelked úgy szárad,
Nem fér bele már több bánat.
A szeretet innentől csak árad,
Teljesen elhagy régi árnyad.
Felébredsz, remélsz, újjászületsz
Más mellé már nem kerülhetsz.
E érzés elől nem menekülhetsz,
De valahol félsz, mert sebesülhetsz.
Minden bizadalmad neki adod,
Mostantól ő a Te őrangyalod.
Éltedben már el nem hagyhatod,
Az Igazit, ki neked adatott.