Kusza fényfolt

Álmos ízek szakadtak sóhajomból,
S nyíló szemembe mélyedt ezer
csodája ennek a napnak naptól
Távol eső új, véges terhe.

És elmosolyodtam az okán,
Hogy újból távolság van itt,
Ahol anyit nyomorgott kopár
Némaságba bújt, űzött hit.

Buja izgalom szállt üres,
Rég nem használt, fakó inamba,
S repültem egy sodró képbe,
Mit egykor festetlenül hagytam.

Szárnyaltam végre ezerszer, újra
Ahogy a föld taszított fölfelé,
Simító örvényekbe némán bújva:
Így kerültem törvényed elé.

Nézz rám, a kacskaringós erőre,
És csodáld ezt a néma tébolyt,
Ahogy kecsesen siklok előtted,
S közénk olvad egy fényfolt.