Kutyavilág

A ház udvarán egy vén komondor ücsörög,
odakinn, a kapu előtt egy ifjú korcs hőzöng:

“Nekem ugyan ne akasszanak nyakamba örvet,
s’ tegyenek bőröm alá mindenféle
csipnek nevezett dolgot!
Szabadnak születtem, anyám sikátorban élt,
míg egy patkánymarás elvette életét…
tetemét elvitték a “gazok”.
Azóta önellátó, a magam ura vagyok…”
Fejét felvetve, büszkén csahog, már-már gőgös,
észrevehető a hangban a kérkedés, a dölyf,
a “szolgáról” alkotott vélekedés.
“Nem leszek talpnyaló, soha! “- vicsorít.
Lazán, táncolva lépked tova, mert észreveszi:
amott a fasorba’ egy dögös dog andalog…
hja! a szerelem… eszét veszi…

Az öreg némán, megütközve bámul utána,
hogy szolga lenne, a jelzőt nehezen tolerálja…
sosem érezte magát annak,
pedig jónéhány kutyaévei száma,
szívesen vigyáz a házra, kinn a mezőn a nyájra..
“Ifjúság, bolondság!”- morran magába’…
A keserűség beszél belőle…
Ó, jól láttam,
a télen miként araszolta a földet, orrával
szagolgatott morzsák után kutatva,
hogy üres gyomrába jusson néhány falatka,
ne úgy végezze, miként az anyja…
Eh, éhen döglött az! Méghogy patkány marta…”

Méla nyugalommal mereng a világ folyásán,
miközben szemei éberen őrzik a gazda háza táját.

Az ifjú titán erejét fitogtatva szaladgál a
a nyugalmat zavarva…
majd éjjeli körútra indul, portyázik, a vére hajtja…
A jeleket kódolja: “Ez kan, no’ végre, egy szuka,
nemesebb fajta…”
Lefoglalja az utca kriptográf tartalma,
a balga nem veszi észre, amint a térre
egy sötét furgon tér be…
Vonyítása még végigszalad a házsorok felett:
“Szabad élet, Isten veled!”

Felkapja fejét a komondor az ismerős hangra
“A kölyök az – morran -, a balga!
a szabadság is teher annak ki nem képes vigyázni magára,
ösztöne hajtja, tombol, jegyet hagy minden ház falára.
Tudhatná: Ki elfogadja a morzsát, mit a világ neki lök,
számolnia kell azzal is, ott törvény uralkodik a káosz fölött.”