Lakás

Elégedetten lépdelek az uctán, zenés láz.
Még pár sarok és vár rám egy „új” ház.
Lakás. Beépült betonhalmaz a többé közé
egy elem, mint anno’ műanyag legó.
Ez még is más, hisz’ ez csak az enyém,
kár, hogy a játéktól, bájtól igen eltér.
Nincsen sárga, lila, kék vagy piros,
csak egyhangú koszos kréta fehér.
Szükségtelen a rikító, fényes kavalkád,
csupán valami árnyalat. Narancs ház.
Lakás. Elrejtve a szeméthalom mögött,
bűzölgő kaja maradékok ölelésében.
Engem valahogy nem érdekel nagyon,
azért mégsem a konténerben lakom.
Belépek a kopott, korhadt faajtó alatt,
s öntelt mosollyal állok meg a küszöbön.
Örülök a ruhámra hulló minden pornak,
s a személyem köszöntő üres honnak.
Lakás. Falak összeállva, tákolt labirintus
öt- hat éves gyerek számára tervezve.
Két szoba, konyha, kicsi mosdó. Ennyi.
bútortalan, sápadt festék és a semmi.
És Én símitom már a párkányt lazán,
majd jót nevetek a rámragadt mocskon.
Tüdőmet telelélegzem szabadsággal,
kicsit köhögök, autó raj méreg gázzal.
Lakás. Tökéletes hely, minden mesés,
bár hamis kép, de legalább van, és kész.
Kacat mentes menedék, a kacat pénz,
azt hiszem az ócska lom is igen szép.
Vissza. Gyors szétdobálom holmimat,
a hátizsákból kihányt cuccok kedvesek.
Könyvek, szenvdics, romlott baracklé,
penész. Koppan a keksz, nyugszik helyén.
Lakás. Az ágy kemény, egyetlen tárgy,
de nem gond, most csak ez kell, elég.
Lakás. Gyönyör, álom és képzelet,
másnak, neked gyújtható széntelep.
Lakás. Elbújni a világ elől, legó-hatás,
gondolkozni, színezni, mint mindig.
Neked semmi, hol lélek vacog, de
nekem egy hely, hol én ÉN vagyok.

2008.ápr.06.