lángok égetik hamuvá a létet
engem nem bánt a tűz csupán éltet
vigyáz rám és óv a rossztól a fagytól
lelkem lángra kaphat nem fáj mert kitartó
víz csobog a fülemben
s hullámzik itt bennem
békés nyugodt vad heves
mint én: legyőzhetetlen
fák és fű csodás növények
ezek éltetnek mindent mi élhet
kemény puha sima érdes
akárcsak én: bájos és rémes
szellő örvénylik testemet járja át
néha kis fuvallat máskor igazi hurrikán
az élet nélküle elképzelhetetlen
ez lennék én: kedves de legyőzhetetlen
bármi amit látok érzek vagy hallok
már tudom én magam vagyok
amit nem látok és nem érzékelek
az nem létezik és nem is létezett
2 hozzászólás
Szia!
Elolvastam mindkét versedet.
A másikhoz nem írtam, kíváncsi voltam, hogy vajon milyen verset töltöttél fel a Lédáson kívül.
Ez a versed klasszisokkal jobban tetszik.
Ez a szakasz:
"víz csobog a fülemben
s hullámzik itt bennem
békés nyugodt vad heves
mint én: legyőzhetetlen"
kivételesen jól sikerült, valamint a befejező négy sor is nagyon jó.
Ha javasolhatom -mert látom, hogy rímelni akarsz, és alapvetően van is érzéked hozzá-, a rímeket többször illesztgesd egymáshoz, mert van, ahol döcög, máskor pedig nagyon tetszetős.
Remélem, sok ilyen jó verset olvashatok még Tőled!
Gratulálok!
Szia!
Nagyon jó vers, nekem az utolsò versszak tetszik legjobban 🙂 (egyébként központozàs direkt nincs?)
Üdv: Scarlet