Látlelet a kultúránkról

a gyakorta változó
vagy éppen álmodozó
könyörgés – főként
ha nem kevés, bár nem mesés –
hatékony is, meg nem is…
a világ magyarjainak számára
majd két százada
ugyanaz az óda
remél meghallgatást
angyali követekkel
vagy csak magasba emelt
fővel, téli párát lehelve,
majdnem pontosan énekelve…
ha már minden bűnünk
sztorno, akkor van hasonló
esélyünk, nem csak esésünk,
zuhanásunk, átkunk
menny és pokol között,
föld alatt és fölött,
akár Földvár felé félúton,
akár túljutva árkon-bokron
s hetedhét határon,
ahol magyar szó ölel magyart,
ahol magyar kéz simít el bajt,
ahol Árpádot igazán ismerik,
de Istvánt is szentnek tartják,
egyformán szól szerelem és hit,
istenítik az új gyermekáldást,
ugyanazt csengi a borospohár:
a magyarra hosszú, szép jövő vár,
szóljon a szó, zengjen a dal
szívből, szívvel fel a magas égig,
műveltségünk idők végeztéig!