Látni engedtél,
ahogy a világ végén,
látni engedtél,
ahogy a kezdet kezdetén.
Látni engedtél,
mikor lelked feleszmélt,
látni engedtél,
mikor ölelt a bársonyszél.
Látni engedtél,
s én csendben kortyoltalak,
látni engedtél,
s tudom, felforgattalak.
Látni engedtél,
ma újra csak vak vagyok,
látni engedtél,
de elvesznek a hajnalok…
4 hozzászólás
Andika kedves !
Kívánom Neked,
Lásson a szemed,
S hajnalod meglesz…
Köszönöm, kedves Dóra! Remélem, úgy lesz! 🙂 Örülök, hogy nálam jártál ismét!
Egy dallamos kis vallomás,
egy őszinte szívdobbanás,
a Te drágádnak.
Gratula!
Köszönöm kedves Félix, hogy olvastál. Igen, csodálatos érzés, ami minket összeköt és remélem, így is marad! :))