Sötét szegletben sarkára ül a remény.
Kopott szobám ablakán, festett tenyér.
A parkban gyermekkel játszik egy idegen lény.
Minden gondolatom, a világ peremének közepébe tér.
Átsuhan a tejúton egy sikongató madár.
Az idő fájdalmasan tovagördül,
Mielőtt végleg megáll.
Füstölgő pisztolyban, üresen izzik a tár.
Kitaszított jelel, perzselve húsomba ég egy medál.
Arcod pírjának fényébe térdel egy szúnyog.
Megrészegedve az üres borospohár után nyúlok.
Sziklák rései közt, a zöld pázsit hamvába bújok.
Megfáradt szívek dobbanásába, rozsdás szöget szúrok.
1 hozzászólás
Komor versben, mégis érdekes, változatos képeket alkalmazol… Az egész valahogy a hallucinációhoz hasonlatos nekem.
Üdv. Tamás