Láttam megszűnni szemedben a létet,
tekinteted az üres messzeségbe révedt.
Hallottam feltörni utolsó sóhajod,
ahogy az élet végleg eltávozott.
Mennyire bíztam hogy jobb lesz
festettem az égre színes felhőket.
Láttam elsorvadni tested, és lelked,
eltűnni hamar az életkedved.
Ültem az ágyadnál, fogtam a kezed,
tekintetem a semmibe veszett.
Tudatom ködös, megszűnt a világ
állok kéz a kézben, és várom a csodát..
Várom hogy mozdulj, hogy levegőt vegyél
kezed nyirkossá lesz, tűnik a remény.
Tested elernyed, csendben elmentél
vége van, itt hagytál, kihuny a fény.
3 hozzászólás
Sajnos nem a férjem mellett voltam 🙁 egy beteget ápoltam, és az ő kezét fogtam. Miközben elvitte. magával a férjemet is 🙁 lasan már egy fél éve, de a gondolat még most is fáj…
Remélem nem sértő, hogy pontoztam.
Nagy fájdalom, amit kiírtál kedves.
Itt a szavak nem elegek.
Mélyen átérzem helyzeted.
Erőt, sok sok erőt neked.
Drága Anikó!
Fájdalmad megérintett. Szívemből kívánok megnyugvást, ami tudom nehéz és sok időbe telik.
Szeretettel ölellek: Ica