Láttam

Láttam, amint ott ült a tó partján, búsan, egyedül,
tekintete komor volt, messzi távolra révedt.
Ült a csend, még a szél sem rezdült, arca halovány volt,
mint a hófehér rózsa, s mélyreható, úgy rémlett.

Ibolyakék szeméből ezüstcseppek hömpölyögtek,
melyek nagyokat csobbantak a bársonyos vízbe.
Oly átlátszó volt a tó, mint tisztára mosott üveg,
szinte belátott a misztikum rejtelmeibe.

Érző szíve úgy tombolt, ahogy a viharos tenger,
képzeletben ott állt, a csipkézett szirtek fölött.
Leverten nézte a víz fölött szálló sirályokat,
galamb lelkében boldog, békés álmokat szövött.

Aztuán hangosan felsóhajtott, s csüggedten nézte
a sziklákra csapódó, tekergőző tajtékot.
A Nap lassacskán lemerült és narancsra festette
a lassan megnyugvó tóban a hullámjátékot.