Tudom milyen, ha más szívét
rúgja gép, hogy visszaüssön,
milyen, ha élni kell.
Tudom, milyen a barátság,
félig vastüdőre kötve;
sosem felejtem el.
Lázlapszéli jegyzet
By lowcallbusBy lowcallbusBy lowcallbusBy lowcallbusTudom milyen, ha más szívét
rúgja gép, hogy visszaüssön,
milyen, ha élni kell.
Tudom, milyen a barátság,
félig vastüdőre kötve;
sosem felejtem el.
6 hozzászólás
Megrendítően, tömörségében szép.
Atyaég! Tömör és … fejbekólintó, ha kibontod…
/”milyen, ha élni kell” írtad…én pedig ezt, egyszer: “…hogy élni mégiscsak muszáj…”/
Szia! Ez a versed is nagyon tetszik. A második versszak különösen jó, a “vastüdő” érzékletes…Szinte érzem a fémszagot…Gratu!;)
Nagyon tetszett.
“hogy visszaüssön,
milyen, ha élni kell” -> erről az jut eszembe, mikor néhányan aláírják, ha baj van, nem kérnek újraélesztést, azt hiszem lehet ilyet. És milyen ha mégis viszahozzák.
A vastüdő tényleg ütős, magát az abnormális kényszert, vagy inkább kényszeredettséget fejezi ki, szerintem.
Keserű, őszinte. Nagyon rövid, és mégsem marad az emberben hiányérzet. Megfogott.
Grat!
Fájhatott.
Poppy