Fekete
éjszakában,
fehér fények
által körülhatárolt
térben valami
apró villanat
mozdulatlanná
dermedve sóvárog
egy áhítat után.
Valódi célja
sem több, mint
a beteljesülés,
de csak az
önbecsapás keltette
valótlan illúziók
kereszttüzében
tapogatózva
jut el
egyik
sarokból
a másikba.
Lebegés
By Mandragoria
9 hozzászólás
Elgondolkodtattál.
Ennek igazán örülök! Köszönöm.
Szia!
Határozottan tetszik a versed. Érzek benne egy olyan megfoghatatlant, mint ami a címedet is jellemzi. …de hiszen attól lett annyira egész. Gratulálok!
Szeretettel:Selanne
Kedves Selanne!
Köszönöm a véleményed! Igen, valami megfoghatatlant akartam. Örülök, hogy tetszik.
Mandragoria
Ez zseniális! Újra és újra el kell olvasnom.
Üdv.: Phoenix
Kedves Phoenix!
Igazán örülök annak, hogy ilyen érzést keltett benned.
Köszönöm, hogy elolvastad!
Kedves Mandragoria!
Nagyon szeretem az olyan verseket, amelyek sorai nem csak a "hagyományos" módon értelmezhetők, vagyis ahol nem mindegy melyik sorral "kötjük őket össze"… hát ezt nem fogom tudni értelmesebben megfogalmazni most 🙂
A lényeg, hogy az ilyen típusú versek mögött általában sokkal többet érzek, mint amit valójában mutatnak, és ez Nálad is tökéletesen beigazolódott.
Gratulálok, nagyon szépet alkottál!
Szeretettel, Jodie
Kedves Mandragoria!
Elgondolkodtató vers…Gratulálok!
Üdv:Mária
Jajj, de régen jártam erre… Szégyellem is. 🙁
Kedves Jodie, kedves Mária!
Nagyon örülök, s köszönöm, hogy olvastátok versem, s elnyerte tetszésetek!
Jodie, azt hiszem, nagyjából értem, hogy mit akartál mondani. 🙂 Azaz, összeköthetem bármelyik sort bármelyikkel, úgy is más lesz a jelentése, mintha lineárisan haladnánk az olvasásban, amely hivatott jelezni a "hagyományos" módot. (?)
Köszönöm mindkettőtöknek, hogy erre jártatok, igazán megtisztelő számomra!
Üdv: Mandragoria