Lecsendesedett benned a világ…
Égő kék szemed vaksága kiált:
könnyeiden át látod a hiányt.
Megtorpansz hát, levegőt se vágysz most…
Erőd elszáll, lerogysz ott az ágyhoz,
s nem hiszed el, akkor sem, ha látod…
Megnyugvást nem hoz, csak az őrület
mit, síroknál hiszeng a csődület:
"Dicső lelke íme: üdvözült lett…"
Ne hidd Te sem józan eszed szavát!
Dobd el könyved, és felejts tanárt!
Mert biz: legyőzzük a halált!
Vagy nem… de az már úgy is oly mindegy!
Élünk… s tébolytól a hit óv minket:
Bízzunk:… halálon túl is jó minden…
4 hozzászólás
Ahogy mondod, bennem is lecsendesedett a világ…s már valóban nem nagyon kívánkozok többet ez életből tapasztalni.
Kedves Rínalous!
Örülök, hogy tetszett a versem, habár nem értem miért nem vágysz többet tapasztalni az életből! Az élet szép! Még ha olykor keveset is látunk eme részéből!
Köszönettel: GabeReal
Szerintem szépen megfogalmazott, jó vers, nagyon érdekes gondolatokkal. S az elmúlás nagyon sokaknak-mindenkinek eszébe juttatja azt a pontot, hogy ez lenne a vég? – vagy ha nem, akkor mi lesz utána, s jó lesz-e az, ahová eljutunk…
Akik rövid időre átjutottak már oda, s visszatértek (én elhiszem, hogy volt és van ilyen), azok erről nem tudnak sokat mondani… S azért hiszem el ezeket, hogy nem kitalációk, mert már az én életemben is személyesen tapasztaltam hasonlót. De erről belsőt írok.
Jó, hogy föltetted a verset.
Üdvözlettel: Kata
Köszönöm, kedves Kata!
Olyan rosz nem lehet, ha van valami a halál után, egyrészt, mert bármi jobb, mint a semmi, másrészt mert kevesen jönnek vissza, ha mégis, akkor is csak amolyan jelzés értékűen:D
GabeReal