Légy az, minek lenned kell,
fény, sötétség szelleme,
kúszó inda beteg fán,
remegés tavasz hajnalán.
Légy az, minek lenned kell,
fakadó forrás a semmiben,
felhőket űző fergeteg,
csend, melyben nesz remeg.
Légy az, minek lenned kell,
inger test sejtjeiben,
kusza erekben véráram,
szerelem gyönyör házában.
2 hozzászólás
kedves Tücsök!
Azt irtad, felteszed a képet is, és akkor amikor látlak tudok irni szemálye hozzászólást is.
Én csak eggyet szeretnék tudatni veled, én nem tudok szaktanácsokat adni, mert arra sokszor nekem is szükségem volna, He netán mégis ugy éreznéd, az nem akart volt. Az egyedüli kritérium ami nekem számit, mit érzek mit gondolk, mikor egy verset olvasok,
Azért sokszor nem is látom meg a helyesirási hibákat, ugy magamnál, mint másnál sem.
A versed egy idézet titkos vágya, hogy megismerd magad: "Akkor tudjuk meg, kik vagyunk valójában, amikor feloldódunk valaki másban. Aki képes arra, hogy ne csak önmagának éljen, az találja meg önmagát. A szívünk mélyén mindannyian erről ábrándozunk.
Paul Auster-nek az idézete arra a titkos kivánságunkra mutat, ha mi a szeretettünknek megengedjük, hogy az legyen ami akar, akkor mi is könnyebben megtudjuk, ki vagyok én
üdv. Toni
Kedves Tücsök!
Hangulatos, szép versedben azt fogalmaztad meg, amit a legnehezebb megadni a szerelemben. A szeretett ember az lehessen, olyan lehessen amilyennek lennie kell, amilyen lenni akar. A földönjáró szerelemben legtöbbször tudatosan, vagy anélkül, de meg akarjuk változtatni a másikat. Megszabni mi legyen, milyen legyen, milyen elvárásunknak hogyan kellene megfelelnie. Pedig azért szerettük meg, amilyen…pld. "felhőket űző fergeteg"!
Judit