Kemény, és mégis lágy.
Kőszikla ölelés.
Tüskével teli ágy.
Kényszerű ébredés.
Lehetnék másmilyen…
Gondtalan mosolyú.
Játszhatnék szelíden
akár egy kisfiú.
Sorakozó évek.
Lehullott levelem.
Elhalkuló ének.
Új dal kell már nekem.
Mormolás, monoton
akár egy zsolozsma.
Névtelen rokonom
magányom egymaga.
Szóltam én a fának,
virággal beszéltem,
pataknak, forrásnak
szavát csak reméltem.
Nem segít egyik sem!
Magamra maradtam.
Csak tollam segítsen
szavakból a váram.
1 hozzászólás
“Szóltam én a fának,
virággal beszéltem,
pataknak, forrásnak
szavát csak reméltem.”
Nagyon szép sorok, de nem maradtál magadra, beszélnek, csak figyelni kell rájuk. Most pihenni tértek, de tavasszal kibontják szirmaikat és az életről szólnak, mely soha el nem múlik.
Szeretettel: Rita 🙂